Elmegyünk elmegyünk

Az úgy volt, hogy már tavaly beszéltünk róla, miután nekünk is lett gyerekünk meg kocsink, hogy az egész család elmehetne együtt nyaralni a tengerpartra. Kibérelünk valami villát egy hétre aztán beosszuk a házimunkát, így mindenkire jut főzés/takarítás de pihenés is. Persze nagyszülőkkel, hogy az unokákra is legyen aki vigyáz, míg a szülők láblógatnak. Később kitaláltuk, hogy mivel apunak idén, pont nyár közepén van a 60. szülinapja legyen ez a mi a lányai ajándéka neki és anyunak: befizetjük őket, nekik csak jönni kell és unokázni a tengernél. Aztán a svéddé váló rokonok miatt csomót módosult az eredeti terv. Például nem lett belőle 1 hét, csak 5 nap, nem villa, hanem apartman. De végül lefoglaltunk, július 16-20 közé 13 főre Cirkvenicában két apartmant. Anyuéknak csak másfél hete mondtuk meg, amikor húgomék megérkeztek Stockholmból, hogy jól sejtették, valami készül. Ma este, miután a párom hazajön a munkából lemegyünk Kanizsára, holnap reggel meg onnan indulunk a tengerhez, vasárnap meg vissza, mert ő hétfőn már dolgozik.
Úgyhogy most éppen kicsit lepihentem pakolás közben. De mindjárt folytatom, már ki van minden vasalva és bevásároltam tegnap meg ma, most már csak mindezeket össze kell rendezgetni valami egységgé.

Hasonlók