Csajok könyvben

Azt hiszem befejezem, hogy dögös csajos könyveket olvasok. Mert mostanában igazából egyik se jött be azok közül, amik a kezembe kerültek. Holott olyan ígéretesek voltak. De hát Anita Blake is úgy indult, aztán lám mi lett belőle. Jó magam pedig vágynék valami jó fej hősnőre, aki egyrészt elkápráztat, lenyűgöz, ugyanakkor meg is tudom kedvelni. Hol vannak a régi Vavyan Fable hősnők, óh. De az utolsó 3-4 dögös csajos könyvel kicsit befürödtem, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Holott én az a típus vagyok, aki előre tájékozódik az olvasmányairól, mert egyrészt ismerem a saját ízlésemet, tudom, mi jöhet be, másrészt meg a mostani könyvárak mellett nem árt tudni, megéri-e az adott kötet a pénzét, vagy várjak inkább a könyvtári megjelenésre. Pedig régen mennyire szerettem a friss könyveket: még melegében megvettem és mindenki előtt kiolvastam őket. De aztán rájöttem, hogy várhatok, a betűk nem szaladnak el. Előbb utóbb ami érdekel az a kezembe kerül. Csak mondjuk nem a megjelenés pillanatában és nem menőzhetek azzal, hogy ja ja én azt már réges-régen olvastam.
Ja és most már az amazon olvasói véleményeiben se lehet bízni. Mert az összes mostanában olvasott könyvről 4-5 csillagos átlagot produkált nem is kevés véleménymondó olvasó. De szerintem lassan már ott is az lesz, hogy a rajongók habzó szájjal ugranak, ha valaki rosszat ír kedvencükről, ezért aztán minden 2 csillagos kritikára azonnal legalább hárman írnak 5 csillagosat. Csak hogy az átlag meglegyen és félrevezesse az olyanokat, mint én.
Lényeg, hogy még nem találtam meg Denisa Wry utódját. Úgyhogy marad Eve Dallas akit mindig elolvasok, és akiért pénzt adok, a botrányos borítók ellenére is, mert ott mindig van valami, amiért érzem: érdemes volt megint megvenni a regényt.

Hasonlók