Az elmúlt két napon jó sokáig aludt Babszem reggel. Tegnap kapacitált a párom, hogy próbáljam felébreszteni, de a finom dolgok hatástalanok voltak, aludt mélyen az ágyunkban (hajnalban oda tettem, előbb engem túrt ki, majd az apjából csinált falvédőt). Tegnap többször mondtuk neki, hogy reggel korán kelés lesz, megyünk bölcsibe. Hatkor fel is ébredt, de még volt fél óránk, hát újból köztünk kötött ki. Forgolászott, egészen addig félálomban volt, amíg költögetni nem kezdtük, akkor megint bedobta a nagy alvást. Bár amikor mondtuk neki, hogy ébresztő, fel kell kelni! megrázta a fejét és vigyorgott egyet. Amint azonban az apja elhagyta az ágyat ő is felpattant és ügetett utána a fürdőbe.
Aztán amikor adtam rá a kabátját, leesett neki, mi jön most. Lebiggyedő szájjal nyelte vissza a könnyeit. Később vidám volt, amíg oda nem értünk a bölcsihez, mert ott bizony a vetkőzésnél kezdődött a hüppögés, csendes sírás. De szépen felöltözött, megmosta a kezét, bement a szobába. Azért ma még nem hagyom uzsonnára, 1 körül megyek, hogy ha felébred az alvásból hazavihessem.
Miután 2 hétig mintagyerekként láttam, a kislány akivel együtt kezdtünk és aki szinte mindent azonnal különösebb gond nélkül abszolvált, sírva akart kiszaladni amikor mi érkeztünk. Szóval ő meg a tipikus fordított eset: először buli a dolog, de hogy mindig ez lesz, az már szívás.
