Még csütörtök délután, mikor megérkezett teszvesz néni (aki nem bírt magával, jött, hogy ápolhassa egy szem unokáját, akivel inább játszani és motorozni kellett menni), elmentem pár órára az Arénába. Gondoltam körülnézek, hogy milyen ruhát/cipőt/csizmát vásároljak magamnak, úgyis mint ruhatár-felújítás. A végén végül egy darab mobilékszert vettem, azt is az új rózsaszín pendrive-omhoz, mert sose találtam meg a táskámba. Igazából nem érzem nekem valónak amit most lehet vásárolni. Persze világ életemben ambivalens viszonyom volt a divathoz és stílushoz. Mert ami tetszett, az nem feltétlenül állt jól (ez persze sose tartott vissza), amiben meg jól éreztem magam az többnyire nem divatos, csinos. A csinos ruhákban meg tudtam nagyon mellé fogni (erre gyakran a párom döbbentett rá, amikor lelkendezve parádéztam előtte valamiben, ő meg leszólta). Vagy ha mégse, akkor totál rosszul éreztem benne magamat. De majd mindig volt valami halvány elképzelésem, hogy mi az amit szeretnék. Most még az sincs. Vagyis jó lenne egy új csizma, azokat tényleg próbáltam, de nem találtam a nekem valót. Ezt a részt még nem adom fel. Szóval Arénából mobilékszerrel tértem haza, meg azzal a felfedezéssel, hogy koktélruhát, kisestélyit (meg nagyot is) tudnék venni többet is, ami tetszett, meg jól állt, csak épp soha nem venném fel sehova, mert nem járok koktélozni, na meg hogy a 42-es méret simán rám jön, sőt, a H&Mben még egy 40-es szoknyába is belefértem.
Ehhez képest persze pénteken a belvárosban elköltöttem egy jó adag pénzt könyvekre. Muszáj volt beruháznom az új Hornbyra is, elvégre olvasmányélményeiről szól, meg érdekel, egy profi hogy olvas, mit és milyen naplót vezet róla (mégha ez nem is az a szokványos olvasónapló, ahogy mi gondoljuk).
