Összefoglalósdi

Lassan elveszíti itten napló jellegét a blogom. Pedig nem kéne hagyni, mert olyan szépen van benne az elmúlt 7 év. De tudom a 7. év minden kapcsolatban necces, lehet most ránk is ránk jár a rúd azért van hanyagolásban az igazi napló jelleg. Pedig ez lenne a lényeg. Legalábbis nekem.

Gyorsan összefoglalnám hát, ami az elmúlt hétből kimaradt a hosszú hétvége után. Amit ugye Kanizsán töltöttünk, de még kimentünk Balatonszerénybe is, ahol délelőtt nagyon hideg volt, szinte megfagytunk a villában, de aztán délutánra kisütött a nap és Babszem is tudott randalírozni az utcában még kint lévő gyerekekkel, például az unokatestvéreivel. Hazafelé sikeresen belefutottunk az M7-en lévő balesetbe, így 2 helyett 4 óra alatt értünk fel Pestre. De legalább a városban nem volt már forgalom.

Kipróbáltuk a héten a ph csoda-féle 10 napos tisztítókúrát. Lugosításba kezdtünk hát. Amit az ember egy ideje már csinál, de most én is beszálltam mellé. A második napnál megállapítottuk, hogy ez a világ legrosszabb kúrája, kicsit átalakítottuk a recepteket, az enni és innivalókat. Sőt, a párom még tovább lazított és ő már a hétvégén be is fejezi az egészet, neki ugyanis már nem kell fogynia tovább, nincs már zsírtartalékja. S bár ő volt lelkesebb az elején, megbeszéltük, hogy ez az étrend egy rakás kaki. Ugyanitt Ph Csoda fogyás könyv eladó.

Babszemmel minden délután még vagy két órát motorozunk-játszóterezünk, mielőtt hazatérnénk. Úgyhogy estére mindenki kellően fáradt. Munkahelyen jöttek nagy ellenőrzések, volt sajtótájékoztató, szerencsére mindenből kimaradtam. Viszont körbe vagyunk kerítve porral, egyrészt folyik az útfelbontás, másrészt egy szomszéd házat újítanak fel teljesen és néha zárt ajtó-ablak-ház ellenére is délutánra minden tiszta por lesz. Nem vagyok egy kényes fajta de néha bizony még én is nehezen veszek levegőt az irodába. Olyankor mindenki migrál valahova máshova.

Ma kimentünk húgomékhoz Délegyházára, amit Babszem roppantul élvezett. Főleg, mert kint a kertben mezítláb lehetett. Éppen tegnap láttunk egy lányt, aki levette a cipőjét a játszótéren a homokban és zokni nélkül mászkált, gyerekünket alig bírtuk lebeszélni, hogy kövesse a példát. Megállapodtunk vele, hogy majd nyáron a Balatonon, meg a nagyiéknál lehet mezítelen talppal létezni. Ma reggel ezek is voltak az első mondatai, hogy majd nyáron megyünk nagyiékhoz, meg a balatonra és lehet mezítláb lenni. Úgyhogy a mai nap igazi bónusz volt számára.

Hasonlók