Helyzet az megint van

Nem is ünnepeltem meg, hogy az előző bejegyzés volt a 3500. Mindjárt 8 éves lesz a blogom. Elképesztő.

Amúgy helyzet az, hogy kicsit módosultak a heti terveink. Eredetileg szerdán jött volna a nagyi és ő hozza el bölcsődéből Babszemet, csütörtök-péntek meg vigyáz rá. Aztán hétfő éjjel kettős fronthatás volt, meg elkezdett folyni a gyerek orra és inkább nem vittük el a közösségbe, mert ilyenkor szokott rosszabbul lenni. Úgyhogy tegnap otthon maradtam vele, az orrfolyás állandósult, kicsit pirosodott a torok is, de láz még nem volt. Ma reggelre se. Amikor persze már hajnalban fenn volt, mert merő izgatottság, hogy délelőtt apa marad vele egészen addig amíg meg nem jön a nagyi. Úgyhogy bár az ember arra számított, esetleg tovább alhat mint hétköznaponként ez nem történt meg, sőt. Babszem háromnegyed 6kor kukorékolt és még nekem is lett volna vissza fél órám így, hogy korán kellett volna bejönni.

S igen, nagyszülők mindenféle aggodalma már bennünk is elültette a bogarat, hogy kicsit sokat betegeskedik ez a gyerek: pillanatok alatt elkap mindenféle hurutos dolgot. Doktornő egyelőre még nem intett minket aggodalomra, de azért most már jó lenne kilábalni vagy legalábbis megtudni, Babszem csak hajlamos az ilyenre, esetleg pszichésen csinálja (tudja, hogy nem kell bölcsibe mennie), vagy komolyabb, illetve nem és valamelyik mandulakivétellel megoldható a dolog. Bár utálnám szegényt kínoztatni ezzel 🙁

 

Hasonlók