Kiadás van bevétel nuku

Anyuék a múlt héten Délegyházán voltak, megígérték, hogy szombaton bejönnek meglátogatni a pesti unokát is, úgy 10 felé várhatjuk őket. Mi meg vártuk és vártuk, de nem jöttek. Dél körül próbáltam telefonálgatni, de se anyu, se a húgom nem vette fel a mobilját, hát még a közlekedési híreket is megnéztem, nem történt-e valami. Aztán aput sikerült elérnem és kiderült, hogy elkövettek egy nagy hibát. A két nagyobb unokával (Dóri 5,5, Adri 3) útközben beugrottak az Auchan-ba (amit Adri, vidéki lévén konzekvensen csak Tesconak hívott, mert hiper-szuper náluk csak az van), ami elhúzódott, naná. Úgyhogy innen volt a késés. A gyerekek jól elvoltak, elmentünk a parkba is és este Babszem fél 8-kor beájult, mint a kisangyal.
Hétfőre sajnos kicsit tovább romlott a náthája, már köhögött is, úgyhogy elmentünk a rendelésre, ahol most kivételesen közel 1 órát kellett várnunk, pedig azt hittem, hogy nyáron rajtunk kívül senki se beteg, de persze nem vettem figyelembe a játszótéri baleseteket. Kaptunk még orrcseppet (amiből 2-t kell cseppenteni és nem tudom hogy fog menni, mert az eddigi 1 cseppes, ami mellé jön még ez is, elég hisztis körítéssel sikerült eddig is megoldani), meg mellkas-kenőcsöt és csak szívogassuk továbbra is a manó taknyát, mert az okozza a köhögést, ami főleg alváskor jön elő.
Kicsitől közepesig Délután pedig elmentünk gumit és gyerekülést venni. Mivel a gumis pont a babadiszkont mellett volt, két legyet ütötöttünk egy csapásra, mi a gyerekcuccok közt nézelődtünk, míg a páromat a gumisnál vigyorogták körbe, hogy jééé még mindig téli gumija van. De legalább olcsón kaptunk nyárit, mert már bőven nincs szezon. Ez az autó dolog is elég pénzrabló. Egyébként meg a gyerekülés diszkont ide vagy oda alig 1500Ft-tal volt olcsóbb, mint máshol, viszont mindenhol azt mondják, ebből nem érdemes használtat venni. Főleg ha tervezzük, hogy a családból még más is használni fogja.
Ha meg már a pénzügyeknél tartunk, megérkezett az első GYED-em. Katasztrófa, miután a céges kölcsönt levonták belőle, aztán még jön a lakáshitel és nincs pénzem. Kicsit meg is rendültem ezen, hogy képtelen lennék ellátni magam egyedül, és ilyen nem volt főiskola 3. éve óta, amikor még anyuéktól kaptam az ösztöndíj mellé pénzt, mert utána dolgoztam suli mellett és még az ösztönpénz is szépen fialt. Aztán jött Anglia, majd a munka és egyre jobb fizetés. Még jó, hogy van a párom és dolgozik is. Úgyhogy tényleg ki kell találni valamit, mit tudok csinálni Babszem mellett úgy, hogy még pénzt is fialjon. Mert egyszerűen rosszul érzem magam attól, hogy eltartott vagyok és nincs saját pénzmagom.

Hasonlók