Gyógyulás, vonatok, buszok

Végül is nagy szerencsénk volt ezzel a betegséggel, 2 nap alatt lezajlott, szerdán a magas láz, csütörtökön a hasmenés, pénteken már nem volt semmi gondja Babszemnek. S nagyon jól viselkedett is, feküdt 2 napig, több százszor kellett elolvasnunk az éppen sláger Anna és Peti könyvet, meg kérdezgette, hogy “mit csináljak” arra utalva, hogy szeretne már jobban lenni és szívesen meggyógyulna. Inni ivott rendesen, de 2 napig nem sok szilárdat sikerült bevinni a szervezetébe, az is pizza volt. A szokásos gyomorkímélő kajákból maximum 1-1 falat ment le: pirítós, keksz, főtt krumpli.

Szombatra meg már teljesen meg is gyógyult, délelőttöt az apjával töltötte, mert ügyeletes voltam, aztán délután meg elintéztük a bevásárlást családilag. A Tescoban vetetett magának egy Anna Peti és Gergő könyvet. Vasárnapra tartogattuk a hétvége nagy programját, jó idő függvényében, ami a múlt hét végén elmaradt: látogatás a Vasúttörténeti Parkba. Ráadásul május 23-ra ott nagy motorvonat matinét hirdettek. Mivel vasárnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, megnéztük hogy megy vonat a Nyugatihoz, mert onnan meg 10.21-kor induló Esztergomi járat áll meg a múzeumnál, azt el akartuk érni, mert az olyan piros vonat, Desiro, alias Dezső, amilyennel Babszem még nem utazott (vagyis azt állítja, hogy igen, de mostanában eléggé meg tud vele lódulni a fantáziája:) Úgyhogy teljes volt az izgalom, vonatról vonatra szálltunk, bár maga a Nyugati annyira nem kötötte le, mint vártam. Miután megérkeztünk a Mozdony Múzeumhoz, Babszem rohangászott, majd nem akart sorba állni és előre beszaladt, hogy aztán belemenjen egy nagy pocsolyába. Ezen kellőképpen összevesztünk vele, úgyhogy a látogatás első része egy nagy duzzogásba torkollott (felmentünk a fordítókorongra, aztán lejöttünk róla, majd amikor elindult nélkülünk, sírni kezdett, úgyhogy visszamentünk rá stb.). Aztán végül megenyhült a gyerek és miután tízóraizott is, meg ivott is egy keveset, jobban oda tudott figyelni a dolgokra. Végül a legtöbb időt a maketteknél töltöttük, ott majd mindegyik terepasztalnál ácsorgott vagy negyed órát.

Duzzogó

Azt hiszem, kicsit sok volt ez a nagy vonatos élmény egyszerre. Pedig a Park határozottan jobb hely, mint a közlekedési múzeum volt: interaktív, csomó mindent ki lehet próbálni és az embert nem zavarja, hogy korrekt áron vezethet mozdonyt a gyerek, ha egyszer azt szeretne. Mondjuk nekünk most minden ilyesmi kimaradt, de legalább lesz mire készülni, ha legközelebb megyünk. Mert biztos hogy megfordulunk még ott.

Este jó sokára aludt el, meg már a nagyszülőknek azt mesélte, hogy felszállt a 424-esre és tüzet meg vizet lapátolt, meg volt walesi szén (a’la Thomas a gőzmozdony), amivel jobban mentek a vonatok. Egy rossz élménye még volt, a hazafelé ugyan Volvo busszal jöttünk, de nem csuklóssal, hanem a kicsivel, ami a 30-as vonalán jár és hát annak nagy hangja volt, amire Babszem nagyon érzékeny, úgyhogy este mondta is, hogy többé soha nem mehetünk a Vasúttörténeti parkba mert nem akar kis Volvo busszal utazni. Megbeszéltük, hogy visszafelé is lehet vonattal jönni, sőt még autóval is kimehetünk. Megnyugodott: majd mehet még a parkba.

Hasonlók