Törpök az óvodában

Tegnap délután eljött Ági néni meg Hajni néni meglátogatni Babszemet, aki éppen felébredt amikor érkeztek, eleinte nem is nagyon akart barátkozni, de aztán megjött a kedve és szépen mindent megmutogatott nekik. Fontossági sorrendben: vonatokat, könyveket, apa takaróját és a számítógépet. Kapott hóemberes emblémát és egész izgatott volt, hogy másnap találkoznak.

Reggel ébreszteni kellett és már jól elszoktunk az időben indulástól, de szerencsére itt nem kell pont 8-ra bevinni a gyereket, a reggeliztetés is folyamatosan megy 8-9 között. Ráadásul az előtérben összefutottunk a bölcsis gondozónővel, nagy öröm volt a találkozás. Eleinte filóztam, hogy maradjak-e bent az oviban, mert Babszem igazán nagyfiú, de mivel úgy gondoltam, ha más anyukája ott lesz ő rosszul fogja érezni magát.  Úgyhogy abban egyeztünk meg, hogy szerdán ott maradok a gyerekkel ebédig, utána eljövünk, csütörtökön ebéd után elhozom és pénteken már ott is alszik. Mondjuk látva a mai dolgokat, azt hiszem kicsit fölöslegesen aggódtam, viszont Babszem azért örült. Egy kisebb konfliktus volt csak a vonatok körül, mert akadt kisfiú, aki egyszerűen lecsapott a Lego mozdonyokra és ha bárki közelített felé, hisztizett, nem lehetett egész délelőtt kirobbantani a sínek mellől (mikor muszáj volt, utána már semmit se volt hajlandó csinálni, úgyhogy le a kalappal az óvónők előtt, akik ezt lekezelték). Babszem később rájött, hogy sok más játék van, talált egy vonatos könyvet is, amivel eléggé boldog volt. Majd az ebéd előtt volt egy kis ismerkedés. Bemutatkozott mindenki: felálltak a régi ovisok (akik már tavaly is ide jártak), meg az újak, megmondták a nevüket és a jelüket. Babszem alig várta, hogy rákerüljön a sor, s amikor megtörtént, boldogan közölte: Törperős vagyok és hóember a jelem.

Hasonlók

1 Comment