Szépüljön ön is természetes anyagokkal

Folyamatosan keressük, kutatjuk, hogy lehetne minél kevesebb kemikáliát magunkra téve megoldani a kozmetikázást. Tavaly például karácsonyra az ember egy sheavaj-kakaóvaj-jojobaolaj mixből készített krémmel lepte meg a családot (enyhén narancsos illattal). Mindenki kapott egy 100ml-t belőle, de mivel nagy tételben rendeltünk alapanyagokat (Németországból, Afrikából fair trade, kilós, literes kiszerelés), még pár adagot ki fogunk tudni hozni belőle. Ráadásul hosszú ideje ez az első krém, amit Babszem is elvisel. Sőt kéri, hogy kenjük be vele. Seavajkérmnek nevezi.

Aztán jött a hajfesték. Pont szerencsére az érettségi találkozóm előtt festettem be utoljára a hajamat, utána meg ugye jött a nagy felfedezés, s bár ma már nem tiltott terhesen a festés, azért ha lehet nem rossz kerülni azt. Ezt persze nem tettem meg Babszem esetében, de most úgy döntöttem, hogy lenövesztem, visszaidézem az eredeti színét, s megnézem mennyire ősz. Nagyon, főleg persze rohadt jól látható helyeken. Fodrászok közben többször mondták, mert rövid hajat vágatni azért eljártam, hogy hátul egy szál fehér sincs, ez engem nem vigasztalt, ha egyszer a halántékom és a fejem teteje körül meg ott virítanak. Aztán az ember, aki lelkes Antal Vali olvasó, megtalálta a megoldást. Természetes, növényi hajfesték a Sante-tól. Először rajta próbáltuk ki, persze az ő hajához megfelelő festékkel: barna-fekete keverék. Közepes sikerrel. Abszolút nem látszott rajta a festés, viszont nem fogta be az összes ősz haját. Ezt persze hirdetik is mindenhol, hogy nem felttlenül fogja be az őszülést.

Magamnak is vettem persze ilyen festéket, vöröset. Mivel október óta jól eltelt a 8-10 mosás amit ajánlanak, múlt hét végén Tiszavasváriban az én hajamat is bekentük vele. Macerás, meg büdös (spenót szaga van a növényi keveréknek). De befogta szépen a fejemet. Az összes ősz hajamat. S egész közel van az eredeti színemhez. Úgyhogy növényi hajfestés: Szevasz!

A kép kócos, szeles illusztráció:

Hasonlók