Zalánnal és főleg Zsolti bácsival való haverkodás végül odáig fajult, hogy a gyerek elment szomszédolni hozzájuk. Kétszer is, csütörtökön, meg pénteken. Előbbi nap csak játszottak, mert persze Zalánnak is van vonatkészlete, igaz neki az a műanyag sínes Thomas, ami szörnyen drága és semmivel se kompatibilis. Pénteken meg Zsolti bácsi ajánlgatta, hogy nézzék meg a Verdákat. Ami eleinte nem annyira kötötte le Babszemet, inkább néha eltűnt vonatozni, de mire én mentem érte már nézte inkább mert amint szóltam, hogy ha nem akarja, ne nézze hanem menjünk haza, azonnal hatalmas érdeklődéssel tapadt a tévére.
Szombaton takarítottunk, meg előkészültünk Húsvétra, vagyis megsütöttem a húst, Babszem meg az apjával elment buszozni a 97e-vel. Hétvégénként ez program most már, hogy kinéz valami járatot (de kizárólag olyan vonalat, amin csuklós Volvo jár) és azzal elmennek egy körre. A mostaniban az volt az érdekes, hogy a 97e-snek nincs végállomása, mert körjárat és megáll a Borsó utcánál.
Vasárnap délelőtt sütöttünk Babszemmel. Ő segített mindent kimérni, meg összekeverni pár dolgot, kihozta nekem az F. Nagy Angéla szakácskönyvet, mert szerinte abban van benne a cukros pite receptje, de igazából túrótortát alapoztunk és meggyes pitét sütöttünk végül.
Aztán pont elkészültünk és mehettünk is a nagyiék elé, akik busszal jöttek fel Pestre, s BB felcipelt minket Budaörsre, Cicáékhoz elkezdeni az ünneplést. Mielőtt még nagyon elkezdett volna esni az eső tojáskeresést tartottunk a kertben. A kirakott kifestők nem érdekelték, viszont nagy örömet okoztak neki a Thomasos tojások – mert most már nem csak Kinder meglepetés van ám a világon.
Ebédre aztán úgy elfáradt, hogy kis sírás után teljesen egyedül visszavonult és 3 órát aludt. Ezalatt a család politikai vitát folytatott, próbálták megváltani a világot. Jómagam csendben olvastam meg hallgattam, mert nem igazán szoktam közbeszólni és politizálni meg pláne nem. Közben kétszer jelentkeztünk be és mondtuk le a nyuszinézést, de végül eljutottunk Cicáék szomszédjaihoz, akik nyulakat meg baromfit nevelgetnek. Egy cirka 100 millás ház mögött, nyugdíjasként, csak úgy a maguk, meg az unokáik örömére.
A nyuszik amúgy eleinte még érdekelték Babszemet, de aztán az egyik megkarmolta egy másik pedig megharapta, úgyhogy utána már inkább nem nézegette az állatokat. Utána még hegyet is mászott a család nagy része, amiből én már kivontam magamat. Szombat este kellemesen kifáradva feküdt le mindenki és aludt nagyot.
Vasárnap reggel ismét összekaptuk magunkat, a tésztasalátámmal meg a túrótortámmal felszerelkezve elindultunk Délegyházára, Budaörsön keresztül. A húgoméknál a kert már fel volt szórva tojásokkal, úgyhogy ajándékozás után a gyerekek nekiálltak összeszedni. Esztinek két kosárra volt szüksége végül, Dórié volt a legnagyobb zsákmány, azt hiszem 67-t számolt meg. Kedvenc képem a szedésről a saját királylányos ruhájába bújt Eszti, amint tojásért siet:
Babszem pedig megkapta az új biciklit, ami már pedálos és nem vettünk hozzá pótkereket se. Igaz, hogy még nem megy neki, de nem is erőltetjük, lesz még ideje bőven megtanulni használni. Elvégre tavaly is nehezen akarta elhagyni a motorját és áttérni a futóbringára, aztán meg olyan gyors lett vele a nyárra, hogy simán tartotta a tempót az unokatestvérei kerekezésével.
Bár hétfőn hol esett, hol fújt azért grillezős ebédet tartottunk, aztán még sétáltunk a tópartra is. Itt Babszem hosszasan dobálta a köveket és beleegyezett, hogy kint marad anyuékkal Délegyházán, mert ugye ma még iskolaszünet van és a nagyszülők vigyáznak az unokákra, s megint lemehetnek majd a tóhoz. Mikor eljöttünk nem is nagyon tiltakozott, de azért este, lefekvés előtt telefonált, hogy hiányzunk neki. Amit apának mondott el, aki ezt eléggé a szívére is vette és egész este Babszemre gondolt.