Kajás napok

Közben persze eltelt az idő és mindenféle paránk alább hagyott. Zsebinek van 2 foga, jöttek a frontok, szombaton nem viselte jól, hogy már megint itthon volt az egész család, szinte alig aludt napközben. Vasárnap már kicsit helyrerázódott, este még plázázni is voltunk, mert Babszemnek téli cipőt és nadrágot is kellett venni. Meg átvettem az új szemüvegemet. Hogy az még mindig mindenféle akcióval milyen drága mulatság. Ja és elkezdtük a hozzátáplálást, kapott almalevet Zsebi kétszer. Persze, kiköpte, de nem ordított hogy ez nem ízlik ilyet soha többé nem kér. Ma pihentettem, holnap újból aztán megkínálom narancslével.

A hétvége többi része, plusz még a mai délelőtt is meg kb. a konyhában telt el. Most éppen ott vagyunk, hogy egyikünk se rendel kaját, az ember fehérje szerű diétát csinál, én meg kis finomítással követem, szóval ő is visz magával ebédet meg én is azt eszem amit készítünk. Mivel a múlt héten esténként főzőcskéztünk, most előre elkészítettük a kaják nagyját, hogy hétköznap ne kelljen csak melegíteni, vagy minimális kiegészítésekkel kihúzni a hét végéig.

Hasonlók