Zsebi egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy játékokat random betol az ágy vagy a fotel alá, aztán másnap vagy harmadnap a földön heverve örömmel fedezi fel őket, s ki kell piszkálni a kisautót vagy a rég nem látott mozdonyt.

Mostanában nehéz beleimádkozni a babakocsiba. Ha elindulunk valahova és megkérdem, hogy gyalog jön-e (ez megint olyan kérdés, tudom, amit nem kéne egy 20 hónaposnak feltenni, mert úgyse tud rá rendesen válaszolni), hevesen bólogat, felhívom a figyelmét rá, hogy nem fogom cipelni, de persze minden csak maximum a második házig tart. Esetleg, ha a ház előtt parkol, BB-ig, mert akkor odamegy az ajtajához és mutogatja, hogy ki kéne nyitni. Aztán megáll és nyújtja a kezét, hogy vegyem fel. Babszemért most gyalog járunk az oviba. Odafelé többnyire cipelem, de vissza egész sokat gyalogol, mert megy a bátyja után.

Egyre több szót ismétel, bár még mindig főleg az első szótagokat tudja, de már testbeszéddel és szavakkal egész hosszasan tudunk kommunikálni, én legalábbis megértem és tudom tolmácsolni a külvilág felé. Amúgy roppant udvarias kisfiú, mindenkinek köszön, igaz, ez nála integetésből áll, nem mondja, hogy szia! de akkor is:)

Amikor a nagyiéknál voltunk Tiszavasváriban, délután rendszeres program volt, hogy felállt az ablakba és nézte a buszt, ami a ház előtti kereszteződésnél fordult meg, aztán pihent egy kicsit. Első két nap leszállt a sofőr, pisilt, aztán visszament. Harmadik nap már úgy állt ott, hogy “Bu, bá, piszi” s csalódott volt, amikor néhanap nem szállt ki a vezető.

Ki tudja mondani a nevemet is, Hogy hívják anyát? kérdésre válaszol, hogy Tünde. Hogy hívják apát? kérdésre a válasz: Apa.