Valamikor pár hete figyeltem fel a Facebookon arra, hogy B. barátnőm és két közös ismerősünk azon poénkodik, hogy találkozni kéne. Beszóltam a társalgásba, hogy ebbe én is benne lennék, s végül több időpont csúszás után most csütörtökben állapodtunk meg. Szerencsére fel tudott jönni tesz-vesz néni, úgyhogy elmentem a fél hatos találkozóra (négyünk közül csak B. dolgozik, időpontban tehát hozzá alkalmazkodtunk), és sikerült jól beszélgetnünk. Megállapítottam, hogy még mindig úgy érzem, nem látszik rajtunk a kor, hogy még mindig felismerhetőek vagyunk, legalábbis én láttam mindegyikükben a gimis arcukat. Jó volt feleleveníteni a régi időket, ismerősökről beszélgetni meg elmesélni, kivel mi épp a helyzet, s megint úgy döntöttem én néztem ki a legfiatalabbnak 🙂
Sőt odafelé még a körúton összefutottam Mentorommal is, kicsit megérdeklődtem, mi a helyzet a gyárban. Csak a szokásos.
Pénteken pedig elmentem A nyomorultakra.