Névnapozás

Ma volt ugye Babszem névnapja, amire alig karácsony eltelte után kezdtük írni a listát, hogy mégis mit szeretne. Szerencsére sok mindent azért nem kért, sikerült is ezeket kiosztani a családban. A múlt héten amikor Kanizsán voltunk, rögtön az első napi programként el kellett menni a Müllerbe, hogy majd ott kinézi mit is kér a játékok közül. Aztán a héten a mamával lelátogatták az összes helyi játékboltot, meg hipermarketek játékosztályait, s majdnem mindenhol el lett dugva valami hátsó sorba. De a Müllerbe ennek ellenére még minden nap el kellett menni, hogy kipróbálhassa a fegyveres Flynn McKémbridge-t. Aztán szombaton amikor eljöttünk anyuék előtte megajándékozták, ma pedig megkapta a keresztszülei ajándékát, a miénket meg egy részt a másik nagyszülőktől is.

A legnagyobb sikere a Verdákból ismert kisautóknak volt, mert azokra Zsebi is azonnal lecsapott, s kicsit kétséges volt, hogy vajon ki fog aludni Mr. Kinggel. De aztán a helyzet megoldódott és az ünnepeltnél lehetett a járgány.

Hasonlók