Van úgy

…, hogy jó elnézni csak a fiúkat, ahogy játszanak, vagy amikor együtt csinálnak valamit. Ma például elmentem délelőtt tornászni, s hazaérve azt találtam, hogy az ember a konyhában szerelte Babszem biciklijét, a tulajdonos pedig Zsebivel együtt a szobában ücsörgött az ágyon és Legoztak. Épp csak felpillantottak és folytatták amit csináltak. Délután meg mielőtt elmentünk sétálni, együtt rohangásztak a lakásban. Babszem persze versenyre játszott és mindig ő nyert, Zsebi meg csak nagy vidáman rohant a bátyja után. A nagy meg a kicsi. Főleg akkor édesek, amikor valami hasonló van rajtuk. Mondjuk most a tavaszi sapka, meg a könnyebb kabát, mert még úgy is, hogy más a stílus, ahogy mennek egymás mellett vagy fut az egyik (Zsebi) a másik (Babszem) után csak gyönyörködöm bennük, hogy jé: fiúk, szépek, aranyosak és az enyémek.

Hasonlók