A metrótól a gyárig tartó útszakaszon gyakran látok egyéb gyári munkásokat is, nem közvetlen kollegákat, hanem más dolgozó hangyákat, akikkel futólag köszönő viszonyban vagyok. Ilyenkor többnyire lassítok, hogy ne érjem utol őket, esetleg megállok az újságosnál (ha nagyon ciki a helyzet akkor még a végén valami női magazinnal távozom az ügy érdekében), lényeg hogy ne kelljen velük azt az 5 percet megtenni és semmiségekről (időjárás, közlekedés) beszélgetni. Nagyon nem vagyok jó ezekben a semmitmondó fecsegésekben. Spontaneitás sose volt az erős oldalam. Pláne a verbális. Csak úgy megismerkedni, vagy elbeszélgetni valakivel akiről nem sokat, sőt semmit se tudok a nevén, vagy hangyarangján kívül, az nem az én asztalom. Ja ma reggel is ez történt. Szerencsére a pasi aki előttem ment futott, hogy elérje a villogó zöldet, úgyhogy nem kellett az újságost is bevetni.
Mindez persze semmit se ér, ha hátbatámadnak.
