Már egy ideje foglalkoztat a dolog, hogy kéne szerveződnie az osztálytalálkozónak, de nem történik semmi. Pontosabban azóta foglalkoztat, hogy anyu találkozott a volt magyar és történelem tanárommal, aki szintén számon tart minket, több okból is. Mi voltunk az egyik utolsó osztálya akit végigvitt mielőtt elhagyta volna a tanári pályát, ráadásul ő volt az osztályfőnök helyettesünk is, nem egyszer együtt kirándultunk és még a válását is végigcsináltuk vele. Ráadásul én szerettem őt, mert nagyon igyekezett, fiatal volt és tényleg segítőkész.
Nu de hiába várom a levelet, a telefonhívást, úgyhogy az az ötletem támadt, hogy beszélek Régi Barátnőmmel, aki gyakran találkozik azzal a lánnyal aki az előzőt is szervezte és a mostanit is ígérte, hogy rákérdez akkor most mi is van? Ha meg az illető azt mondja, hogy neki a két gyereke mellett nincs ideje, kérje el a címlistáját és ketten megcsináljuk a találkozót. Ő a bázison tud foglalni helyet, meg időpontot egyeztetni én meg innen irányítok és nyomozok. Régi Barátnőm biztos benne lenne, mert ő is szeretne találkozni a volt osztálytársakkal.
Nem voltunk egy mintaközösség, összetartó banda, azok valahogy mindig a másik osztály volt, de nem mi, vagy legalábbis sose az az osztály, csoport ahova én jártam (általánostól főiskolán át a munkahelyemig alapjellemző, néha kételkedtem is abban, hogy a jó közösség mint olyan létezik). Voltak kisebb baráti körök akik még mindig együtt vannak, és alapjában akadtak jó fejek, akik megmaradtak annak, s mindig élvezet látni őket, hallani felőlük. Mint majd minden kisvárosi gimis osztállyal, velünk is az lett, hogy szétszóródtunk, elköltöztünk erre-arra, főleg persze ide Budapestre, ezért néha összefutok váratlan arcokkal, vagy olvasok róluk az újságban, s nagy naívan örülök ennek. Hogy jééé őt én ismerem és benne van a Népszabiban.
A nagy terv tehát kész van. Lendületbe persze csak júliusba jöhet, de miért is ne akkor találjak magamnak izgalmasabb projekteket amikor TANULNI kéne.
