Holnap fog azért kiderülni, hogy 4 nap a nagyszülőkkel mennyire rontotta el Babszemet. Bár a párom szerint elég okos ahhoz, hogy tudja, mi az, amit ott megengedhet magának, itthon meg nem. Na meg mi nem ugráljuk annyira körbe, mint a nagyiék. Azért meg kell jegyezni, hogy igazi városi gyerek, az utazást hosszú távon pedig nem bírja.
Tiszavasvári felé szombaton ő érezte legjobban magát az araszoló Hungária körúton. Egyfolytában dumált, be nem állt a szája. Aztán 20 percet ugyan aludt az autópályán, de elérkezett az az idő is, amikor már nem kötötték le a játékai, csak ha én énekeltem meséltem. Visszaúton az esőben, ahol nem zúztunk azért úgy, mint amennyit engedett volna a KRESZ, mert inkább a biztonságra törekedett a párom, egy szem hunyást nem aludt. Pedig a végére már fáradt lett. Ráadásul 20 perc után megunta a játékait, és már csak az éneklés segített, meg a néhány verses mese, amit tudtam könyv nélkül is. Csakhogy éppen válogatós is lett a dalokat illetően. Csak azt a 3-at volt hajlandó hallgatni, amit a Kolompostól és Gryllus Vilmostól tudtam. Ha csak bele kezdtem valami másba, ordított. Még jó, hogy az egyik legújabb kedvenc, az „Én elmentem a vásárba…” elég hosszú és lehet variálni, például birkákkal. Mondjuk még most is azt dúdolja valaki a fejemben, és ez már nem annyira jó. Sürgősen zeneileg művelni kell a csemetét, illetve CDkkel feltankolni az autót, valamint megtanulni még néhány hosszabb verset.
A poén meg, ahogy beértünk Pestre, Babszem elhallgatott és lelkesen nézelődött az esőverte ablakon. Még a Pongráczon is, ahol köztudottan semmi sincs, csak a vasúti sínek csendben bambult.
