Levették hát. Kicsit sokáig tartott, többet kellet várni az utolsó eligazításra, amin a gyermek nélkül is részt vehettem (megint a kedves dokibácsi volt akkor, aki azt mondta, ha így sír a manó, nyugodtan ki lehet vinni). Megkezdődött szépen a csontosodás, hagyjuk próbálgassa mit tud újra visszakapott lábával. kérdeztem mennyire lehet erőltetni, mert Babszem képes arra, ha beindul akkor sose áll meg, de azt mondták, most azért nem fog úgy menni. Ha meg igen, örüljünk. Ha tudjuk vigyük uszodába (hát a nátha/köhögés miatt ez most kizárva), amúgy meg 2 hét múlva kontroll.
Gyermek egyébként hozta a szokásos fóbiáját, amint meghallotta a nevét, hogy szólítják bőgni kezdett, még akkor is amikor csak a röntgent adták ki. A gipszet meg nem hoztuk el. Még ha szép kék is volt.
Amint öltözködni kezdtünk és nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak átmeneti állapot a csizmátlanság, hanem így is marad, határtalan jó kedve lett a manónak. Egész úton vigyorgott, itthon is mászott több kört az ágyon, aztán szerencsésen hamar bealudt. Kíváncsi vagyok mikor fog újra magától felállni és elindulni, s ezt milyen elánnal teszi.
*Igazából nem szeretem az angol címeket mert magyar blogba magyar címet adjunk, de néha muszáj úgy tennem, mint a nagyoknak.