Egyébként meg, She oldskul cuccairól eszembe jutott, hogy az összes Loreal, Margaret Astor, Maybelline még sehol se voltak, amikor a Mystic rúzs már csók, kaja, eső, de legfőképp víz és szappan állók voltak.
Három a kislány címmel mind a hárman kaptunk de persze más-más színű rúzst (mer az egyik zöld volt, a másik sárga a harmadik kék – és még egy lánytestvér kellett volna a teljes skálához), amit fogkefével suvickolva se sikerült leszedni cseresznye ajkainkról, amely a sok dühöngést követően egyre vadabb lila színekbe öltözött.
A rúzsok aztán kb 3szori használat után (mert azért az összes színt ki kellett próbálni), a fürdőszobai tükör alatt levő kis fiókocskákba kerültek. Ahol fésűk, csipeszek, Labellók laktak.
Itt szépen el is voltak addig a pillanatig, amíg apu egy téli napon el nem indult anyu elé a munkahelyére. S mivel szörnyű hideg volt, gondolta felvértezi amúgy is kicserepesedett ajkát és előkapott egyet az ajakírek közül, s jó alaposan magára kente. Persze tükör meg minden nélkül kis vékony szájának vonalán is túlmenve, hogy az ottani érzékeny bőr is ellenálló legyen.
Aztán így megindult anyuhoz gyalog, útközben találkozott néhány ismerőssel és amikor beért, nem értette, hogy anyámmal első pillantásváltásuk után miért nem lehetett órákig normálisan beszélni a nevetőgörcstől.
Aztán meg apu félórát töltött a helyi mosdóban, hogy megszabaduljon a Mystic utolsó nyomától is, s amikor hazaért, az összeset kihajigálta.
Azóta ez a családi urban legend a Mystic rúzsról.
