Az iroda ablakai egy belső udvarra néznek. Ami amúgy teljesen senki földje, igazán nem tartozik egyik környező épülethez se, körülményes a megközelítése is, szó se róla. Van egy csík a beton mellett, ami zöldell. Volt fű, kicsi fenyők, az egyik idős kéknadrágos Pista bácsi tartotta úgy ahogy rendben (öntözés, nyírás, ültetés meg hasonlók). Idén azonban még semmi se történt, lassan a parlagfű az ablakig ér. Szóltunk a karbantartók főnökének (a mi Bélánknak), mire azt a választ kaptuk, hogy nincs emberük ezzel foglalkozni. Pista bácsi nyugdíjba ment, egy másik ember eltörte a lábát, a harmadikat valami gyomordologgal műtik, úgyhogy csupán egy mindenese van, aki most tényleg mindent csinál. Mentorom erre azt mondta, inkább akkor ne foglalkozzanak vele, nehogy már arról az egy emberről meg kiderüljön, hogy allergiás aztán az ablak alatt fullad meg, mi meg a rácsok miatt még ki se tudunk ugrani, hogy segítsünk neki.