A bölcsődébe való visszatérés másfél hét kihagyás után nem egyszerű. Legalábbis az elválás nem az. Tegnap reggeli sírás után délután azonban egy nagyon jókedvű manó fogadott, akit a gondozónője is alaposan megdícsért. Hogy milyen sokat dumál, segít, jól evett, aludt, szeret pakolászni stb. Aztán ma reggel, mikor öltözködtem hirtelen megint leesett neki, hogy megyünk a bölcsibe. Megremegett a szája széle, ahogy rám nézett, majd letette a fejét a fotelra és kibuggyant egy könnycsepp a szeméből. De csak csendben, nem sírt fel. Az apja is, meg én is mentünk simogatni és megnyugtatni. Utána még megölelgetett minket, aztán folytathattuk az öltözködést és legközelebb megint már csak akkor tört el a mécses, mielőtt beadtuk volna a csoport ajtaján. De amint becsuktuk utána az ajtót már el is hallgatott. Szóval még mindig szeret ő bölcsibe járni, de jobb lenne, ha mellette maradna anyja, apja. Akkor semmi kifogása nem volna a helyzet ellen.
