Most hogy megint jó idő van és kicsit átcsoportosítom a bevásárlásokat, megint tudunk az Óhegy felé sétálni nagyokat. Ráadásul most mindenféle építkezések folynak a környéken, szóval van mit nézni. Még Láthatatlan Unokatesóm mesélte, hogy nekik a két éves fiával tavaly nyáron a legnagyobb élmény az volt, hogy egész napra leültek a házuk előtti lépcsőre, mert éppen utat újítottak ott fel és megfelelő élelmiszerekkel felszerelkezve csak ebédelni és aludni kellett felmenni a lakásba, amúgy lent voltak reggeltől estig. Most már biztos, én is hasonó programokra számíthatok. Tegnap csatorna karbantartást néztünk, mert ott voltak markoló gépek is. Magyarázhattam is Babszemnek a magyar munkamorált. Ugyanis 7 emberből 5-en beszélgettek, egy ásott egy meg a betongyűrűket ütögette. Először nem értettem, miért aztán láttam, hogy kisebb darabokat tör le belőlük. Úgy tűnt, hogy a meglévő gyűrűk nagyobbak voltak a kelleténél, hát tettek róla, hogy bepasszoljanak a gödörbe.
Ma meg a nagy 2 darus építkezést csodálhattuk meg, ahol éppen betonkeverés és daruval emelgetés folyt. De nem csak mi szobroztunk ott, tátotta még a száját két óvodás korú fiú is az anyukájával a járdán. Szóval a fiúkba úgy látszik genetikailag van kódolva az ilyesmi. Mint ahogy az is, hogy a könyveiben legelőször a focilabdákat ismerte fel és mutogatta. Örülhet apu, még a végén tényleg lesz unokája, akivel rúghatja a bőrt.
