Defekt

Tegnap este felhívott a párom, hogy defektes a kocsink. Az egyik hátsó kerékben van egy szög. Én egész délelőtt jártam vele és nem vettem észre, hogy valami történt volna. Úgyhogy nem durrdefekt volt. Szerencsére normális kereket raktunk félre pótkeréknek, az ember kicserélte és szép lassan, de lement vele vasváriba, ahol majd holnap megjavítják. 

Az első hívása után teljesen odavoltam, mert fogalmam sincs, hogy hol lehet gumit csináltatni péntek este, esetleg szombaton, meg eszembe jutott az egyetlen defekt, amit átéltem. Akkor éppen elindultunk Los Angelesből Las Vegas felé. Barátnőm nem rég vette használtan a kocsiját, gumikat nem cserélt rajta, mondta, megvárja amíg lerohadnak elvégre Kaliforniában nem kell cserélgetni őket télen/nyáron.  Aztán valahol Los Angeles külsőn defektet kaptunk. Begurultunk a kisvárosba, a helyi Obi éppen zárt, de a srácok legalább segítettek kicserélni a kereket, a pótkerék viszont igazi pótkerék volt, az a vékony fajta. Még elláttak jó tanáccsal, hogy az út másik oldalán van egy éjjel-nappali gumis, aki segíthet. Az öreg lecserélte mind a négy guminkat teljesen újra, míg mi megvacsoráztunk, s mire hajnali 2-re megérkeztünk Las Vegasba legalább teljes pompájában láthattuk a várost.

Mostanában egyre többször jut eszembe Amerika, rájöttem azért, mert pont egy évtizede jártam ott. Nosztalgia 1000rel befigyel. 

Hasonlók

1 Comment