Nem volt vészes

A 9 hónapos tegnap itthon kitűnően viselkedett. Leginkább az kötötte le, hogy rájött, hogyan tud közlekedni a maga módján. Nem egyszerű művelet, de kezdi nagyon jól használni, s meglepő távolságokat tesz meg. Fekvésből indul, felül, aztán előre lemegy négykézlábra (igaz ilyenkor még nem igazi a négykézláb, mert az egyik térdén még félig rajt a feneke, hasból tudja magát 4 kézlábra felnyomni), a kezével megy előre párat, majd hasra érkezik, ott felnyomja párszor magát igazi térdelésbe, és kezdődik az egész elölről. Mindez addig megy, míg oda nem ér valahova. Néha pont ahova indult, mondjuk a fikusz cserepéhez. Elég fárasztó módszernek tűnik, de Babszem nagyon élvezi, hisz önállóan változtat helyet. Azt hiszem ennek köszönhető, hogy amitől tartottam, hogy majd hisztizni fog, mert hiányolja a nagyszülők 24/7 seggnyalását, nem történt meg. Mert ott azért ekkora távolságokat nem tehetett meg, valami mindig közbejött.

Hasonlók