Az iskolában a második héten már nem lehetett bekísérni a gyereket illetve kint kellett délután is megvárni őket. Már nem mehettünk be tehát az osztályhoz, hogy megnézzük mi újság van a gyerekekkel. Amúgy egész héten szépen beértek reggel időben, kedden már volt úszás is, meg házi feladatot is kaptak elvileg, de Babszem gyakorlatilag azokat mindig megoldotta még délután. A magatartására a héten 2x kapott napocskát és 3x felhős napocskát, de jött vele haza pénteken egy piros pont is, valami mondókát mondott szépen. Mivel hétvégére haza kellett hozniuk a könyveiket, megnézhettük, hogy haladnak a tanulmányokkal, a matematika feladatokat szépen tudja csinálni, mindent láthatólag elsőre megért, csak persze a külalakkal vannak gondok. Amúgy majdnem mindent harapófogóval kell belőle kihúzni, hogy mi történt az iskolában arról annyira nem szeret mesélni. A nagyszülőknek azért azt mondta, hogy a suli “nagyon jó”, szereti az ebédlőt és a tornaórákat.
Csütörtökön volt először, hogy nem nagyon akart menni reggel, azt mondta, hogy azért, mert lesz angol órájuk és nem tudja még azoknak a szereplőknek a nevét, akikről majd tanulni fognak. Megbeszéltük, hogy akkor majd ha hazajön akkor megnézzük a könyvhöz kapott CD-n, mert azon rajt van minden kiejtéssel együtt. De délutánra már minden okés volt, simán felsorolta ki kicsoda.