Koronázás

Gyerekként a fogorvossal se volt különösebb gondunk, anyu rendszeresen vitt, ha bármi gond volt, ráadásul ugye az egészségügyis szülőnek hála sose kellett várnunk, mentünk rendelésre. Sőt, ha iskolafogászaton is Anikó néni volt, minket állandóan visszahívott, nem mintha annyi rossz fogunk lett volna, hanem hogy ne kelljen iskolába mennünk és lóghassunk nála. Asszisztenskedhettünk, ami abból állt, hogy lifteztettük a széket. Ez volt a fogászat hőskora. Sajnos később nem csináltam rendszert belőle. Pedig amikor először voltam egy magánrendelésen, mert szegedi főiskolás koromban otthontól távol történt a fogammal gond, azt mondtam, hogy nahát ez nem is vészes, majd eljárok. De nem tartottam be persze a fogadalmamat. Viszont lelkiismeretesen mostam a fogaimat, azt nem hagytam ki. S az utóbbi években persze a ha nem fáj, nem kell kezelni elvet alkalmaztam és ebben kiváló partnerre találtam a párom személyében, aki szintén vagy 16 éve nem járt fogorvos közelében.
Most azonban kénytelenek voltunk elmenni, nekem mindenképpen orvosi előírás is. Persze én addig halogattam a dolgot, míg a fogorvos fogta magát és Angliába helyezte át székhelyét. Úgyhogy megint az ember vette kézbe az ügyet és egy hét alatt leszervezett persze egy látogatást. Az elmúlt három hét azzal telt, hogy a dokihoz jártunk. Sikerült ez alatt az idő alatt kettőnknek kábé mindenen túllenni, ami fogászatban lehetséges. Gyökérkezelés, gyökértömés, húzás, ciszták, vésés, tömés, fogkőeltávolítás és korona. A páromnak végülis ahhoz képest, hogy 16 éve nem látta szakember a fogsorát csupán 2 fogával kellett foglalkozni, igaz az egyiket rendesen megszenvedte, nekem azért többel és még maradt néhány amalgámtömés csere, de az nem sürgős, elnapolva. Tegnap végül koronázással ért véget ez a három hetes kúra. Legközelebb fél év múlva vár minket a dokibá, amikor már lehet a gyerekkel mozogni, hogy megnézze romlott-e a helyzet. Meg általában fél évente akar velünk találkozni és két éves korától hivatalosan Babszemmel is, hogy szokja és ne hanyagolja el a fogosorát úgy, mint a szülei. Akiknek azért ahhoz képest, hogy szánalmas volt a hozzáállásuk a fogászathoz, szerencsére maradandó károsodása nem nagyon volt.
Most tehát már ketten vagyunk, hogy egymást erősítsük és félévente ellátogassunk a dokihoz. Aki amúgy ha drága is, de nagyon profi és jópofa.