Újra bölcsibe jártunk, újra elkaptunk valami vírust. Már péntek óta folyt az orra Babszemnek,de azért hétfőn még bepróbálkoztunk az intézménnyel, ahonnan már erősen csipás szemmel is tért haza, estére még egy kis hőemelkedést is produkált. Amúgy teljesen jól volt a gyerek, bár éjszaka nyugtalanul aludt, inni kért többször is, meg még kapott lázcsillapítót. Továbbá megtörtént az azóta is emlegetett eset. Felült köztünk az ágyban, s a szülőkön kívül nem találta az alvópartnereit (közénk nem szoktam szállítani a bárányokat) és így szólt a sötétben: "Baszta meg hol van Shaun és Timmy?" Erre persze nem szabadott röhögni, de mivel sötét volt és én mentem az állatokért egy mosolyt megengedtem magamnak.
Tegnap reggel dokinál kezdtünk, ahol nagyon szépen viselkedett, semmi sírás, kis kapaszkodás anyába, aztán matrica kikövetelése. Mire hazaértünk már ott voltak anyuék, akik elvitték magukkal Kanizsára, hogy majd a vidéki levegő jól meggyógyítja.
Azóta a hírek: tegnap este fürdés és mese után gyorsan elaludt 9-kor. Reggel fél 9-kor ébredt, nem köhögött este, hagyja magát cseppenteni és csak 37 volt este a hője, szóval nem kell az antibiotikum.