November 20. idén pont vasárnapra esett, úgyhogy nem kellett nagyon törni a fejünket, hogy mikor is tartsuk Babszem születésnapját. A hol az úgyis adott volt, a szokásos éttermünk a környéken. Most csak annyit variáltunk, hogy vacsora helyett ebéd volt és rendeltünk levest is, így a maradék húsokból még napokig jól fogunk lakni.
Természetesen jöhetnek a közhelyek, hogy rohan az idő meg minden de tényleg már 5 éves nagyfiúnk van, ez hihetetlen. S van amiben tényleg nagyon komoly és okos de még vannak dolgok, amikben meg nagyon nem úgy viselkedik, ahogy korához illik. Persze el lehet ezeket intézni egy legyintéssel.
Pont másfél hete voltank fogadóórán az óvodában, ahol igazából a gyerek fél évvel korábbi, májusi felmérését beszéltem át Ági nénivel. Ott is volt nem egy aspektus, amiben iskolaérettként viselkedett, s volt, amiben meg még sokat kell dolgoznunk. Nagyon tetszett, hogy azt mondták van humorérzéke a gyereknek, általában meseolvasáskor, ha olyan a történet szinte ő az egyetlen a csoportból, aki kuncog, amikor olyan részhez ér az óvónő.
Azért ez egy kemény év volt Babszemnek. Óvodába ment, sok új szabállyal kellett megismerkednie, még mindig nem az az igazán közösségi ember, a szabályok alkalmazása még nem mindig megy neki zökkenőmentesen. Ráadásul pont előző születésnapja környékén derül ki, hogy már nem sokáig lesz egyke, mert jön a kistestvér, akire eleinte még a szokásosnál is jobban oda kellett figyelni. De ez volt az az akadály, amit a legjobban vett.
Az elmúlt évben megtanult biciklizni, jár úszni, kevesebbet volt beteg, még mindig a vonatok a legfőbb játékai, összead és kivon és kezdi megismerni a betűket, pedig egyikre se trenírozzuk. Szeret mozogni, úszni jár meg focizik is az ovival.
Képekben pedig ez volt az elmúlt éve:
tiszta jó, hogy pont a nyaralás alatt szüneteltették és mire visszajöttünk, a kézbesítőnk is magához tért (azért majd a héten oda kell neki adni az üveg bort, mint fizetséget) és újra kapjuk a napi adagot.