légkondi az átkozott
Meg a kedves munkatársak, 4 darab iroda és legalább 12 ember van ugyanazon motor alatt, persze 1 nyafog a hideg miatt. Megoldás: kikapcsoljuk, fulladjon, süljön meg mindenki, lehetőleg egyszerre.
Mert persze külön irodára, de legalább emeletre szabályozni NEM lehet a légkondit.
Soha de soha nem bírta még senki beállítani úgy, hogy rendesen muködjön télen megfagyunk, nyáron megsülünk. Tavaly szereltek fel valami kapcsolót az irodákra, ahol elvileg legalább a fűtés hűtés gomb szerepel. De hogy muködjön is, az már luxus. Pedig micsoda cirkusz volt abból, hogy ők 8 darab kapcsolót hoztak, de közben rámutattunk, hogy inkább 10 kellett volna. De nem lehetett, mert ez meg lett rendelve, a fúrást faragást is külsős szakemberek végezték, nem a helyi karbantartók. Jelenleg tehát a falon van egymás alatt 2 kapcsoló. Az egyiken lehet mindenfélét szabályozni (hajszárító, cseppek, óra – gyönyöru rajzok), a másik egy be-ki minimalista kapcsoló. Mit érnek: Nagy Zérót.
Legbosszantóbb kolleganő (Köcsög) egyéni kívánsága miatt szenvedünk Ráadáasul úgy, hogy előtte nem kérdezett meg minket csak fogta és kikapcsoltatta a levegőbefújást.