Két diplomás vagyok

Most már tényleg egy hete nincs időm semmire. Jövő héten hétfön kéne ugye kezdeni az új rendszerrel, és jön a nyári egyetem meg ott a honlap és nekem kell javítgatnom V. zagyvaságait is. Mert le a kalappal, nagyon szépen megcsinálja, ért a grafikához, de aztán órákat kell javítani a html kódjain miután az ember felteszi a szerverre…
Jah és hát az is nagyon cseszteti a csőrömet, hogy SZS még egyetlen JÓ és szép, meg jó munka volt-ot se mondott se a honlapra, se a V. féle szerveres lapokra. Csak jön, röhögcsél, és közli hogy “Na megszabadultunk a sötétkéktől” meg “Van a naptáromon egy szürke ami kitűnő vízjel lenne” Ebből a szempontból isteni lehet neki V-vel dolgozni, mer megy utána a pasi és ha nagyon noszogatják még azt is csinálja, amit kérnek tőle.
Ezzel szemben én meg hallgatok, aszondom, hogy Ja, megteszem aztán mégse, hanem valami mást csinálok.
Blah.

Én szerencsétlenségemre 5t kaptam szigorlatra, államvizsgára utóbbin a kérdéseket magunknak kellett vinni (poén, hogy elotte este kaptam meg levélben a kérdéseimet, még szerencse, hogy szigorlaton szemfülesként elkaptuk a titkárnőt és lefénymásoltattuk vele az értékelést meg a kérdéseket). Ugyan tanszékvezetőnk mellett még a két tanársegéd is jelen volt, illetve a témavezetője azoknak, akik másnál írtak (akik mindössze 4en voltak, egyiküknek nem utazott fel Szegedrol a tanárnő), senki nem kérdezgetett bele a dolgokba. Csupán elbeszélgetés volt, de hát mivel magam írtam a dolgozatot és az elmúlt hónapokban ebben éltünk, hát nem volt meglepő, hogy éppen csak reggel olvastam át.

Államvizsga után közös ebéd a csoporttársakkal. Természetesen a külön csapat, a fősulisok (akik együtt végeztek 2 éve, aztán ide is együtt felvételiztek, aztán nem nagyon beszélgettek mással, mint egymással, akik végig zárt közösséget alkottak, egymásnak jegyzeteltek és kész csodának tartottam, hogy beszálltak a szigorlati tételek felosztásába) bár nagyon lelkesedtek a szigorlat alkalmával, hogy igen menjünk együtt kajálni, az államvizsga napjára kiderült hogy nem érnek rá, meg betegek stb. Azért mi jól éreztük magunkat. Talán a bor a Becherovka meg a korsó sör kicsit megártott, mert majdnem elaludtam hazafelé a metrón. Pedig pont aznap (25-én) volt az enyhülés első napja, azaz alig 25 fok és még a szél is fújt.
Előtte hétfőn a rövid délelőtti megbeszélés a dolgozdában egész naposra húzódott. Elvégre Debbie hazautazott, vagyis Dél Afrikába ment tovább tanfolyást tartani, és július 1-vel indulunk az új rendszerrel, már egyedül maradtunk, azaz még a további tennivalókat alaposan át kellett rágni, így aztán délután fél ötig, alig egy órás ebédidővel a főnéninél ültünk.

De megvan a második diplomám is:) És nem látszik rajtam. Valószínuleg a fizetési papíromon se fog ez feltűnni. Amúgyis kakiban van az ember, a dolláralapú fizetés miatt. Tényleg észre lehet venni, hogy esik az a fránya USD.
Nem gondoltam volna.
Valóban nem fogok tudni soha félretenni autóra meg bulgáriai nyaralásra. Lakásról jobb nem is beszélni.

Hasonlók