Nem adom fel, és újra leírom, ami hétfőn történt.
Szóval azon a napon reggel jöttünk vissza otthonról, mert keblencem nem dolgozott, nekem pedig csak délutánra kellett bemennem a taposóba. Ebéd után elindultam a metró felé. Útközben lestoppolt a fa alatti padon, járókerete mellett piehgő néni. Elkezdte mesélni, hogy a Szabóné, aki itt lakik az egyik lépcsőházban – és hanyagul intett négy kapualj felé – mondta, hogy kint az Üllői úton, a patika után isteni pékárukat adnak az egyik pékségnél. Hogy huszasával viszik a meleg, finom sütiket. Ő pedig magának már nem süt, pedig kívánja az édeset. Hát elindult, hogy vesz, de olyan gyomorgörcs jött rá, hogy le kellett ülnie. Mondtam, fogalmam sincs, miről beszél, de ő erősködött, hogy higgyem el és itt van a mi oldalunkon, nem kell aluljárózni, lépcsőzni hogy a kánaánba jusson az ember. Na rákérdeztem talán bizony azt szeretné, ha én fognám magam és elmennék megnézni azt a sütiset? Jajj de aranyos kedveském, adok pénzt is, mondtam hagyja megnézem, hogy ne fárassza magát hiába, de akkor legalább hozzak neki három biróst. Na mentem, természetesen az éjjelnappali boltok és kocsmák, meg a patika után azon az úton nem volt semmi halvány pékségre emlékezteto sem. De hát tartoztam ennyivel az ördögnek és akkor elindultam visszafelé, mert persze az én útirányommal tökéletesen ellentétes irányban kellett volna lennie annak a bizonyos boltnak. A padhoz közeledve láttam, hogy egy másik lánnyal beszélget a néni, aki elsietett mellettem, vitathatatlanul a meleg sütiket keresve. Na fel is háborodtam, hogy jó jó nem éppen dalolva, de azért elindultam a kérését teljesíteni, mégis hogy képzelte, hogy nem jövök vissza hozzá. Odaérve, készen álltam, hogy jelentsek, erre a néni megkérdezte, hogy nem ismerek e a közelben péksüteményest, ahol finom friss dolgokat lehet venni, mert ő …. Na közbevágtam mondtam, hogy onnan jövök, arra nincs semmi, elköszöntem és otthagytam. Viszont azért egész jó emberismerő lehetett még így meszesen is az öreglány, mert én is egészen korrekt, rendes vagyok meg az a lány is annak tűnt, aki utánam kapta meg a megbízatást.
Kaptunk egy levelet az informatikus szakosztályunk főnökétol, miután halódozott a mail szerver, hogy bizony 85 megánál ha nagyobb a postafiók, akkor autómatikusan törölgetni meg arhiválni kezd a program. Na nekiálltam kideríteni, hogy is állok én, mert mostanában nem volt időm rendesen törölgetni meg pakolászni a leveleimet. Persze Windows meg Novell révén az ilyen adatok, vagyis hogy mekkora a mailboxom mérete előlem el vannak dugva. Gondoltam azért, ha már megírták, azzal, hogy kérdés esetén bátran forduljunk a HelpDeskhez, hát megér egy telefont a probléma. Telefonáltam, a HelpDeskes pedig közölte, hogy hát azt nem láthatja a felhasználó, de nem kell aggódni, mert ha már túllépem a keretet, akkor automatikus arhiválás lesz meg törlés. De én elővigyázatos akarok lenni! Nem akarom, hogy az évek óta elmentett szerelmesleveleim törlődjenek. Kordokumentumok, a modern kor párja vagyunk, korai szakaszunkat villámemilezés jellemezte.
Szerdán Dórit bent fogták a kórházban, hogy előkészítsék a pénteki műtétre. Este elmentem meglátogatni, a nővérek imádják, mert ugyan utálja a beöntéseket és ordít mint a fábaszorult féreg, egyébként vigyorog, be nem áll a szája, barátságos tünemény. Személyesen is tapasztaltam a dolgot, mert amikor odaértem már hallottam, hogy bent van a vizsgálóban és zokog, apja anyja nyugtatgatja. Amikor kihozták odaléptem hozzájuk és felragyogott. Az egyedüli volt, aki észrevette hogy megint vörösebb vagyok a szokásosnál, csodálkozva tapogatta a hajamat. Mondtam is a hugomnak, lám a lánya jobban figyel a részletekre.
Akkor most fogom elmentem ezt a doksit. 4 példányban, 2 lemezre. Ha holnap neten lesz, akkor nyert ügyünk van.