Tegnap, jobb későn mint soha felkiáltással végre kézbe vehettem a meghívómat a diplomaosztóra.
Gyorsan fel is hívtam anyuékat, hogy megnyugtassam, Nem azon a 7végén lesz, amikor neki konferenciáznia kell. Ez volt az eddigi 1etlen pozitív hír. Mert hétközben lesz, csütörtök délután, pont Dóri szülinapján, amit otthon a nagyszülőknél akarták tartani, azon praktikus okból, hogy hugomnak haza kell menni, mert kiveszik a múlt hónapi veseköve miatt benne hagyott csövecskét a testiből. Szóval most majd kiderül, hogy ki a fontosabb, az unoka vagy az elsőszülött gyermekük 😀
Na jó, egyébként is útálom ha engem ünnepelnek. Teljesen zavarba hoz a dolog. Nem ígénylem.
Ezért okozott többször is fejtörést nekem, hogy akkor most lesz e valaha is esküvőm vagy se.
Merthogy a hugomé nagyon klassz volt, jól érezte magát mindenki, az ifjú pár is. Aztán meg ott vannak az ajándékok a pénz amit adnak csak azért mert kimondod az IGENt. És akkor megjelenik a mérleg másik oldalán az, hogy Nekem kéne a középpontban lenni, egész este. Kedvesnek és szépnek és még az se árt, ha jól is érzem magam meg boldog vagyok.
Érettségi találkozón mesélte két nős osztálytársam, hogy ők bizony, lévén hogy testvérpárt vettek feleségül, szépen négyesben megjárták a templomot és az anyakönyvvezetőt. Ahogy előadták hogy milyen kedves meg bensőséges volt a dolog, hirtelen nem is vágytam másra, csak arra, hogy így történjen meg 1x velem is.
Ugyanakkor hogy hagynám ki, hogy életemben 1x. mint menyasszony igazán szép legyek? Mert többször saját szememmel láttam, hogy egyébként a hétköznapokban átlagos, ne adj isten csúnya lányok is átszellemülnek, ragyognak és hihetetlenek lesznek, s nemcsak a fotókon, de IRL is.
Na jó, mindez azért is jöhetett elő, mert azt álmodtam, hogy jegygyűrűm volt. Nem tudom, hogy miért meg hogyan, csak azt, hogy kitől, de ott csillogott az ujjamon. De erről még nincs szó.
