Kreatív

Hétfőn bementem a Kreatív Hobby boltba, hogy megvegyem ezévi katalógusukat. Akkor kezdtem el oda járni, amikor tavaly A-val közölte a férje, hogy legyen már valami hobbija, van egy csomó kismama, ifjú anya, akik nem otthon malmoznak, hanem felcsicsázzák a lakást, meg kreatívkodnak, szóval elhatároztuk, hogy okés akkor mi is kreatívok leszünk, mert anélkül nem élet az élet.
Mindehhez persze hozzátartozik, hogy én általános iskola második osztálya óta, onnantól kezdve, hogy jegyeket kaptunk 4 voltam rajzból és technikából, mert volt két balkezem (vagyis még mindig megvannak). Ugyan technikából később kaptam 2x is ötöst (amikor elmélet vette át a gyakorlat helyett a dolgot és DOLGOZATOT írtunk, ami magában nevetséges de akkor ezek voltak a tantervváltozások), de rajzbol egyedül a gimi utolsó rajzévében szerepelt jeles a bizonyítványomba.
Bevásároltunk rendesen. Én festettem és dekupáltam talán egy dobozt, meg néhány fa képkeretet kentem be festékkel, aztán a hugomnak szállítgattam anyagokat az elmúlt évben. Néha elkapott a vágy, hogy tényleg milyen szép is lenne feldíszítgetni a lakást, mütyüröket készíteni, vissza nem váltható, de szép alakú Voilás üvegekre üveget festeni. De a megvalósításig sose jutottam el.
Tegnap volt végre időm végignézni az újságot. Na a legújabb katalógus nem tartalmaz a tavalyihoz képest sok újdonságot. A legérdekesebb benne azomban az ajándék volt. Egy csomag, benne két kártya a legújabb lefűzhetős, gyűjtögethetős kreatív újságból. Hozzá pedig leírás, amolyan Readers Digest stílusban (“Ön már ki lett választva arra, hogy nyerjen, mert megkapta tőlünk ezt a csomagot, de ha tovább akar menni akkor…” stílusban), hogy “Ha ön ezüstbélyeget talál, azt küldje vissza nekünk 14 napon belül és akkor nem 8, de 24 kártyából álló kezdőcsomagot kaphat 490 forintért.” Persze kb 3x kellett elolvasnom, mire megtaláltam apróbetűben illetve nem feltűnő helyen, hogy megtaláljam a fontos infókat. Hogy aztán 990 forintba kerül majd az előfizetés stb. Mondjuk azt nem tudom, hogy fogják tudni leellenőrizni, hogy én hány napon belül küldöm vissza a cuccost, mert sehol sincs dátum a vásárlásról.

Hasonlók