Fikci Ó

Mindig sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit végüls sikerül papírra vetnie.

Írja Az órákban Cunningham, ecsetelve Mrs. Woolf munkanapját. S mennyire igaz ez olyan egyszerű emberekre is, mint én vagyok. Rengeteg levél, naplóbejegyzés, fikcióm született úgy, hogy a fejemben készek voltak mondatok, bekezdések, jelenetek, de sose kerültek papírra úgy, ahogy elképzeltem azokat. Most is van így, hogy teljesen frappáns kis bejegyzések születnek útközben a gondolataimban, hogy majd töredékekben, lerombolva jelenjenek meg a blogban.
Volt egy tanár a főiskolán, az ő sztorija volt, hogy Petőfiről ugye elterjedt, mennyire lángész volt, őstehetség és a többi, mert betért útközben egy fogadóba, pennát és papírt rendelt, majd kirittyentette a Falu végén kurta kocsmát, vagy hasonlót.
Nos, az ominózus tanárom szerint Petőfinek tényleg félelmetesen jó memóriája volt, s valóban tudott verset írni (that’s a fact). Viszont, bármennyire is szerette az Alföldet, azért az egy roppant unalmas táj, amikor csak megy, megy, megy rajta az ember napokig, s nem lát igazán semmit amiben gyönyörködhetne.
Petőfi ilyenkor a fejében már költögette a rímeket, verseket, történeteket, hogy aztán amikor betért végre az adott fogadóba, ott tényleg csak le kellett írnia a homloka mögött már összeállt, kidolgozott, s ami a lefontosabb, megjegyzett verset.
Szóval a pasi mégiscsak zseni volt 😀

Hasonlók