Első nap a bölcsődében…

Akkor tehát túl voltunk az első napon. Igazából elég izgatott volt reggel Babszem, ami inkább nekem köszönhető, ráragasztottam a magam cidrijéből egy jó adagot. Holott én még nem is a mostani héttől tartok, amikor végig ott leszek vele minden nap, hanem attól, amikor majd ott kell hagynom és eljönnöm. De reggel azért határozottan jó kedve volt a csemetének. Elvégre bár hétköznap volt itt volt az apja is, együtt lehetett sokáig ágyban heverészni, olvasni Shaunt nézni, legózni. Aztán 10-re kellett mennünk a bölcsibe. Megbeszéltük, hogy minden reggel jön velünk a párom is, mert elképzelhető, hogy majd ő fogja vinni Babszemet és akkor már most szokjon hozzá, hogy apával megy, aki utána indul dolgozni. Kicsit persze elcsesztem az elejét, mert hirtelen nem tudtam, hol is kell bemennünk. Úgyhogy végül a legtávolabbi ponton sikerült megközelíteni az objektumot. Babszem pedig amikor beléptünk a terembe, kezdett el sírni. Elég nehezen nyugodott meg, még jó darabig ha folyamatosan nem is sírt, de csak mellettem volt hajlandó meglenni, és ha csak ránézett valamelyik gondozónő vagy másik gyerek bőgni kezdett. Aztán a tízóraira kapott gyümölcslé után kicsit normalizálódott a helyzet. Kipróbálgattunk jó pár játékot, aztán már el is távolodott tőlem párszor és a végén még kuckót is talált, meg „játszott” a régi motoros kisfiúval. De legalábbis elvette tőle a felé nyújtott tűzoltó autót és nem veszekedtek nagyon az egy szem babakocsin, meg beültek egymás mellé a kuckóba és utánozták egymást.
Ezen a héten csak három gyerek van az ő csoportjukba. A régi motoros a gondozónőnkkel jött az előző helyről, több mint fél évvel idősebb Babszemnél, a böcslődei menetrendet jól ismeri, kíváncsian nézte az újakat és hagyta kibontakozni őket, mielőtt közeledni próbált. Ráadásul megnyugtatóan ő se beszél még nagyon. A másik kezdő kislány, neki ma volt a szülinapja is. Az anyukájával már összefutottunk ugye a szülőin aztán múlt hétfőn pont előttünk fizették be a fejpénzt és nem tudtam különösebben felmelegedni irányában. Most még az is kiderült, hogy elég bezzeg. Mivel ők már korábban ott voltak, rögtön mondta is, hogy lám az ő gyereke mennyire vagány, nem is sírt amikor bejöttek, sőt megölelgette a gondozónőjét. Mivel én sztoikusan bízom a védőnőm egyetlen bölcsivel kapcsolatos jótanácsában*, miszerint sokkal jobb, ha a gyerek sír először és megszokja, mert sokan azok közül akik eleinte hatalmas jó kedvvel mennek bölcsődébe, később jönnek rá, hogy ez biza most már mindig így lesz, nem csak átmeneti állapot és sokkal nehezebben térnek vissza az alapállapothoz, hogy a bölcsi nem rossz hely, nem igazán vettem fel a dolgot. De a gondozónő érezhette, ez amúgy mennyire nem fair összehasonlítás, mert később amikor már csak mi maradtunk mondta is, hogy a szakmában eltöltött 21 év alatt egy kezén meg tudja számolni, hányan voltak akik a beszoktatás alatt egyáltalán nem sírtak. Szóval még a másik anyuka is jöhet hüppögő gyerekkel akár holnap is.
Az első nap tehát nehezen indult ugyan, de aztán bíztató volt a folytatás. Holnap már 9-re megyünk és két órát maradunk, kimegyünk majd az udvarra is.

*nagyon lebeszélt volna, mert hogy csak az a jó a gyereknek, ha minél tovább otthon van az anyukával. De tudja mit? Nagy meglepetésemre még a sokszor maradinak tartott Kismama magazin se ezt írta legújabb számában, holott eddig azt képzeltem, ők totál bölcsőde és dolgozó anya ellenesek.

Hasonlók

4 Comments