Múlt héten Köcsög éppen nem volt itt, amikor SZS bejelentette főnéninek, hogy márpedig ő felmond. Megkérdeztem aztán tőle, hogy megokolta-e a döntést, és azt mondta, igen, hogy nem tud a Köcsöggel együttdolgozni, pedig próbálta, erre irányuló panaszai felfelé meghallgatásra nem találtak, úgyhogy köszöni, inkább keresett magának nyugisabb helyet. Elmegy. Azt mondta akkor, hogy láthatólag a boss annyira meg volt döbbenve, hogy odafigyelt és megértette mit is mond, hogy bárki jön az ő helyére, annak roppant nehéz dolga lesz, ha maradnak ezek a körülmények.
Na aztán péntek délután csak annyit mondott nekem SZS, hogy kérdezted, főnéni megértette-e amit mondtam neki, hát nem. Nem részletezte, mit ért ez alatt, de lehet, hogy azt, hogy majd a nagy megoldást Köcsög fogja szállítani egyenesen Varsóból ahol az elmúlt héten volt.
Szóval most még nem lehet tudni, mi lesz itt, ki fog mit csinálni, stb.
Egyébként megint a raktárosmackó mutatott rá a kísérteties párhuzamra a mostani eset és a két évvel ezelőtti között, amikor Köcsög és SZS váltotta le az elődöket, akik szintén két különböző vérmérsékletű, viszont szakmailag a mostaniaknál sokkal magasabb színvonalon álló csaj volt, s ki nem állhatták egymást.
Előbb az egyikük ment el, aztán a másik. Nagy veszteség, de főnéni akkor se akarta elismerni, hogy a két ember rivarizálása volt az ok, és az, hogy ő elzárkózott az elől, hogy a problémáikra megoldást találjon. Mindig csak annyit mondott, hogy oldják meg egymás közt. Utána jött ez a mostani páros, s a többszöri panasz ellenére se volt a boss hajlandó belefolyni a kettejük közti ellentétbe és tessék, megint a jobbikat veszíti el a kettő közül.