Hétvége

Még pénteken meg akartam írni, hogy a hugom megkért, vigyázzak a Dórira. Mivel fordítás megvolt, úgy gondoltam, persze semmi gond, menjenek csak a telekre, tegyék fel a kaput. Persze vasárnap reggel jött a telefon, hogy mégse kell a segítség. De ha belegondolok, ez a hugoméknál nem is meglepő. Igazából sose lehet tudni, hányadán áll velük az ember, ami a programjaikat illeti. Gondolnak egyet és minden tervük megváltozik. Úgy volt hogy ide mennek, de jön egy ötlet és fél pillanaton belül mégis inkább a város, ország, világ másik felén vannak, gyerekestül 😀
Amikor a sógorom elkezdett udvarolgatni, anyu teljesen kiakadt, hogy az első években annyi volt az egész, hogy feljött hozzánk, Na mi van, jössz? kérdezte a hugomat és fél másodpercen belül elhúztak. De megszokták mer a gimis kapcsolat lám hova vezetett 😀
Különben nincs mit csodálkozni az egészen, minket a nagy család minidg egy órával korábbra hívott minden ebédre, mint a többieket, hogy tuti odaérjünk, mire a leves az asztalra kerül. Apu sztoikus nyugalommal ücsörgött a tévé előtt teljes gear-ben (utóbb még szabadabban, csak az utolsó pillanatokra tartogatta az öltöny-nyakkendő magára rántását), míg körülötte négy nő készülődött. Anyu mindig ideges lett, és miután 3x kellett visszaszaladni valamiért a lépcsőházból, elneveztük magunkta Mézga családnak. Ez azóta is tart, meg lehetett vizsgálni most Húsvétkor is ezt, amikoris mire odaértünk a szülinapi bulira, már mindenki más jelen volt.

Hasonlók