Unokahúg

A múlt héten Dórinak vissza kellett mennie kontrollra, ahol aztán megállapították, hogy minden okés, ha semmi gond, legközelebb csak egy év múlva kell újra megjelennie. Másnapra belázasodott, harmadnapra kiütések lepték el a száját, szombaton már annyira fájt neki, hogy nem volt hajlandó inni meg enni, ezért a szülők bevitték a kórházba, hogy infúzióval előzzék meg a kiszáradást. Közben persze itt volt anyu hosszúhétvégézni az unokájával, a szülők is idegesek voltak rendesen össze is vesztek párszor. A kislány meg most tényleg nagyon beteg, szenved szegény, na meg örökölte a makacsságot a szülőktől és mindenkinek minden ételre hasonló dolgot kivert a kezéből, pedig még olyan, korábban tabunak számító dolgokat is adogattak volna neki, mint Túrórudi, csak végre egyen.
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy én mennyire is gondolom komolyan a gyereket? Fel vagyok-e készülve arra, hogy a testemen kívül hordjam a szivemet? Minden egyes ilyen betegségnél én is izgulok a Dóriért, pláne a szülők. Kell nekem ekkora felelősség? Meg tudok vele ép ésszel birkózni?

Hasonlók