Fejem felett megint a hullámok. Munkahelyen, meg otthon is. Az előbbit tegnap Főnéni is belátta, mert kedvesen említette nekem, hogy látja, hogy elkezdtem dolgozni a rendrakáson és hogy folyamatosan legyek szíves figyelmet fordítani az íróasztalom környékére is. Nem is értem miért, hiszen még meg lehet közelíteni azt. Bár a polcaimon már nincs hely és a fiókjaim is dugig vannak. Olyan jó lenne ha akadna tényleg 1 napom, amikor csak erre tudnék szánni, de tegnap is kábé százezer felé szaladtam. Persze bennem van a hiba, mert ha mindent egyből megcsinálnék, akkor nem kéne itt a dolgokat jobbra meg balra pakolgatni. De rendszerint ami nem sürgős azt félreteszem amíg az nem lesz, akkor pedig kampányszerűen nekiesek. Elképzelhető, hogy pár hét múlva rend lesz a környékemen, amit talán tartani fogok úgy januárig max. Én vagyok persze a hibás, de azért nagyon jólesik kipanaszkodni magamat kedves blogom.
Jah és otthon is a fordítással nem állok olyan jól, mint kéne. Meg még ugye lakás se van. De most inkább a munkahely izgat, a fordításon majd izgulok otthon. Mindennek megvan a maga helye meg ideje.
