Mielőtt apu elment volna a tortáért a hétvégén, a hugom mondta neki, hogy hozzon békát is ebéd utánra. Úgyhogy mikor anyu odatette az asztalra a cukrászdai csomagot, mi a másik hugommal egyszerre hördültünk fel örömünkben, hogy Jajj de jó, gyerekkorunk óta nem ettünk békás minyont. Illetve akkkor ritkán, mikor anyu vásárolgatott unokatestvérünknek kiskorában és néha ránk is gondolt:) Egyébként a fiúk (kedvesem és Lobi, mert a sógorom nem jött el haza, lévén éjjeliőrködött az építkezésükön) arcára kiülő döbbenetet kellett volna inkább lefényképezni, mikor meglátták a minyonokat zöldben meg a mi örömünket. Szerintük gusztustalan volt. Mi mge meséltük, hogy ezek szerint ez városunk specialitása, ugyanis az általános iskolai farsangi bálokon a békás minyonok voltak a legnagyobb sztárok, előbb fogytak el mindig, mint a fánkok. Persze gyorsan megettük a részünket. Lobi is próbálkozott, eléggé fintorogva, hugom felajánlotta neki, hogy majd megeszi, ha nem ízlik neki, de alig kapott végülis egy falatot, mert a párja megette. Én hasonlóan jártam az enyimmel, mert bár a kedvest még ezek után se lehetett rávenni, hogy megegye a részét, Dórinak lett felajánlva, azzal a feltétellel, hogy a felét majd én elintézem. De persze a kiscsaj is bevágta az egészet, úgyhogy nékem egy falás nem maradt.
