Ma reggel majdnem nem bírtam kijönni a WCről. Egészen addig ment minden, mint máskor, aztán hirtelen mikor felálltam és visszahajoltam, hogy lecsukjam a wctetőt úgy maradtam, derékszögben. Két óra kellett hozzá, hogy összeszedjem magam annyira, hogy be tudjak jönni dolgozni. Mert a fekvés se volt az igazi. Most kemény széken ülök, és ha nem mozgok hirtelen, jól bírom. Tudom, figyelmeztetés, vigyázzak, vigyázzak. Ha jobb lesz, megint megyek tornára, megint fogyózom és odafigyelek, mert amit ma reggel éreztem, ami szerintem az arcomra is oda volt írva, az az igazi őspánik volt.
Egyébként a legnagyobb félelmem, hogy a szemem világát veszítem el és nem tudok majd olvasni. Brr.
Méghogy új év, új munkaév. Soha soha többet ilyet ne, ha kérhetem. Ígérem jó kislány leszek.
