Most halkan, le merem írni: ügyvédért kell telefonálnom, adásvételi szerződés miatt. Biza. Lakás. Tegnap óta merő izgalom vagyunk. Én mentem csütörtökön megnézni a lakást, de nem volt otthon senki, ezért péntekre beszéltünk meg egy újabb vizitet, ahonnan én úgy távoztam, hogy a páromat is el kell hozni, mert ez lehet az igazi. Vasárnap délelőtt pedig mentünk együtt, megnéztük és ő is rábólintott, megegyeztünk és számoltunk és szűkösen, de belefér felújítással együtt.
Persze, kompromisszumokat kénytelenek voltunk kötni, mert a legnagyobb akadály a pénz. Mert nem akartunk új lakást és százezer évre elkötelezni magunkat. Így talán elég lesz kevesebbre is és vannak még terveink. Távolabbiak.
A szüleink, miután lelkesen beszámlotunk nekik telefonon persze még óvatosságra intettek minket, de hát már elég felnőttek vagyunk, hogy saját jövőnkről dönthessünk. Azt már tudjuk, hogy Cica miért fanyalog, s borítékolni tudnám a hugom illetve inkább a sógorom véleményét is, de nem érdekes.
Ez úgy érzem jó lehet. Éjszaka sokáig nem bírtunk elaludni, mindkettőnk fejében ott motoszkált a lakás, a tennivalók, ami ránk vár.
A helyzet bizony fokozódik.