Csak a gond meg a baj

Azt hiszem, hogy soha többé nem fogom megszegni az elkiabálással kapcsolatos saját szabályomat. Úgyhogy megint nem fogok írni a lakáskérdésről egészen addig, amíg tényleg a kezemben nincs a SAJÁT kulcsom. Igen, kitaláltátok, nem jött össze a dolog. Az eladók nem túl okosak voltak, komplikált családi és ingatlaneladási háttérrel (jó jó, ez már szemet szúrhatott volna) és a gyorsaság lett volna számukra a legfontosabb. Mikor tegnap este felhívott a csaj (aki amúgy két évvel fiatalabb nálam, de már a második házasságban van, harmadik gyermeke pedig fél éves), hogy jó lenne ha az előleget még a héten kifizetném, mert azt akkor tovább passzolná a másik lakásért, amit anyósáék vennének meg. Az adásvételi szerződés pedig még csak készülőben és a banki tortúrát is éppenhogy csak elkezdtem. Elképesztően faramuci a helyzet, hogy az embernek előbb kell adásvételit kötnie, a bank csak azután áll vele szóba, az eladó pedig (jogosan) szeretne valami biztosítékot arra, hogy mikor is számíthat a pénzére. Mi esetünkben minél előbb akarták a pénzt. S miután ma reggel még a leggyorsabbnak kikiáltott elsőlakáshitelnél is voltam, tudtam, hogy ez ennek a lakásnak az esetében nem fog menni. Ezt már tegnap este is éreztem, csak gondoltam, hátha az Első lakáshitel mond valami kedvezőt. De hát úgy tűnik…

Mindezt akkor írtam le a kis kockásomba, miután kifordulva az Első Lakáshitelből bánatomban amúgy Barbisan beültem életemben először a Váci utcánál lévő McCaféba egy capuccinóra és áfonyás muffinra. Ahol az a kétes megtiszteltetés ért, hogy láttam Lilut, s elgondolkoztam, vajon nem kéne-e feljelentenem a Velveten, de hátha gáz, hogy híresember létére nem menő, egyedi kávézóba jár, csak McCaféba.
Aztán még antikváriumba is mentem és Isoldásan könyvet vettem magamnak. Trendi bloggercsaj voltam 😀 Mert még a bánat szele is körbelengett rendesen. De aztán beszéltem a tulajjal és megegyeztünk, hogy átrendezi a családját és kivárják a kölcsönt, mert a hócsukája neki is tele van és örül, hogy megbízható vevőket talált és kivárnak. Úgyhogy most turbó üzemmódba kell kapcsolni és papírokat szedegetni össze mindenhonnan.
Szóval amúgy rendes bloggeríró révén érzelmi hullámvasutat produkáltam, csak nem dokumentáltam minden rezdülést, lévén mostanáig offline voltam meg telefonon lógtam.

Hasonlók