Versek és költők

Tavaly februárban indítottam, s ahogy elnézem, az első hónapokban benne voltak a nagy kedvenceim. Aztán meg én is sokkal többet tanultam, ismertem meg hála a gyűjteménynek, ajánlatoknak. Valószínűleg nem hiába csodálkoznak rá a külföldiek arra, hogy a magyarok milyen bensőséges viszonyban vannak a verseikkel. Elvégre én magamat is megleptem azzal, mennyire leklesen, lelkiismeretesen dolgozom már egy éve az ügyön.
Az első hónapok után már hangulattól, eseménytől, ajánlattól függően válogattam. Ami így visszatekintve feltűnt, az az, hogy milyen kevés klasszikust szerepeltettem a Versblogban. Vegyük csak mindjárt Petőfi. Tőle csupán két költeménytválasztottam az elmúlt évben, egyszer a Világosságot! egyszer meg a Tiszát. Pedig annyi verse van, és olyan sok ami szinte közhely. Meg nem is divat szeretni őt, merhogy olyan ciki, pláne felnőtt ésszel, fejjel. Ilyenkor már csak Pilinszkyt szabad. Pedig ha belegondolok, Petőfi igenis felmutatott valamit. Hisz a semmiből indult, kevés formális iskolával és mégis volt benne tehetség ahhoz, hogy olyan verseket írjon, mint a Világosságot (my personal favourite).
Nem hiszem, hogy mai ésszel, körülményekkel ítélkezhetünk felette. Mert igenis az ő korában a környezetében az, amit csinált, csoda volt. A jellemével, életvitelével persze lehet egyet érteni, vagy nemérteni. De fiatal volt, méghozzá nagyon. Huszonhat évesen már meghalt s előtte mégis mennyit élt.
De hát aki a verseket szereti, Petőfit nem szereti, mert őt meg kell vetni a túlzott propaganda miatt. Én meg ilyenkor reflexből megvédem szegényt.
Azt hiszem, mindezekben benne van, hogy kinövünk az óvodából, ahol a rím és a ritmus meg a zeneiség kedvéért valamint anyanyelvünk szépségének megismeréséért tanulgattuk a verseket és iskolások leszünk. Ott pedig már tudományosan, háttértörténetekkel is meg kell ismerkednünk és már nem élmény, hanem kötelező, a legszebb vers is. Ráadásul csak úgy 16 éves korunkban tudjuk felfogni igazán a legtöbb költőt, mondanivalóját, addigra pedig már rég tele a hócipőnk a nagy nevekkel és inkább megértjük József Attilát meg Adyt. S messzebbre aztán nem is nézünk visszafele, hanem folytatjuk Pilinszkyvel vagy nem és inkább más kezd érdekelni, s nem a költészet.
De ugyanígy hiányzik az elmúlt évből Csokonai, Vörösmarty, Arany, Balassi. Egyszer azt hiszem szemeztem az Ó magyar Mária siralommal, aztán mindig elmaradt. Lehet, hogy erre figyelni fogok a jövőben.