Mozi

Tegnap dacolva a nyugdíjas áradattal, akik mind mind a délutáni Passióra nyomultak, moziba mentem én is délután, s két vígjáték közül azt néztem inkább meg, ami a kedvesnek se fog hiányozni. A Rocksulit majd közös mozizással emésztjük. Maradt tehát a Minden végzet nehéz. A szereplők ugyan sziporkáztak, de a film lehetett volna legalább fél órával rövidebb. Amilyen jól indult, annyira ellaposodott a végére. Elhiszem, hogy az író rendezőnő (Nancy Meyers) új Nora Ephronnak képzeli magát, csak ugyanúgy járt, mint a Mi kell a nőneknél. Jó az alapötlet, az első felében még vannak klassz, mulatságos, elgondolkoztató dolgok is, a második rész azonban lefullad és végül túl hosszúra nyúlik. A színészek mindensetre lubickoltak, de még hiba az is, hogy Frances McDormand keveset szerepelt.

Hasonlók