Akkor most már tényleg össze fogom szedni magamat és holnap beszélek minden érdekelt féllel. Az Eladóval (aki most már Volt Tulaj), az ügyvéddel és a főbérlőmmel. Csak még egy napot hagyok magamnak. Mert utána nincs mese, szervezkedni kell. Jövő hétfőn kezdődik a szabim, ami kizárólag a költözés projekt miatt lett kivéve ekkor, hisz rendszerint inkább augusztusban szoktam szabadságolni magamat. Aztán majd neki kell állni intézkedni.
Abban, hogy felnőtt lettem leginkább azt utálom, hogy mindent magának kell bonyolítania az ember lányának. Bezzeg ha én is otthon de legalább Kanizsa közelében élnék, akkor nekem is apu intézkedne minden kényes ügyben, mert ő ráér, meg úgyis hozzászokott. Hugom a lakását például úgy vette, hogy csak aláírnia kellett a szerződéseket, minden másért apu mászkált. De szép is lenne, ha még nekem is, még mindig ez lenne…
S bár már annyi mindent elintéztem korábban, mégis egy-egy ilyen nagyobb horderejű dolgot, telefonálós mókát stb-t megelőzően félek, külön fel kell készülnöm és mindent átgondolnom, de még akkor se biztos, hogy mindenre gondolok, hogy nem kell még 2x feleslegesen visszamennem az ügyfélszolgálatra stb.
Na, valaki rázzon meg és mondja, hogy Ne legyél ennyire hülye picsa. Meg tudod csinálni, még senki se halt bele! Aztán jól lökjön meg, vagy nyomja kezembe a telefonkagylót, másik oldalán valaki illetékessel.