Kajablog

A hétvégén anyu nagyon készült, hogy a családot aprócska kis birtokukon a Hegyen vendégül látja.
Zalában ugye dombság van. Kanizsa körül meg ott van Bagola, Kisbagola, Szentgyörgyvári hegy stb. Amik igazából csak dombok (ld. Az angol aki dombra ment fel…) de nálunk hegy a nevük. A hobbikerteket ezért aztán a családban nem teleknek, hanem mindig is Hegynek hívtuk.
Mivel anyura persze az öccseivel együtt maradt a családi “birtok”, ahol valamikor szőlő volt aztán meg konyhakert lett, de a testvérek “közös lónak túrós a háta” című hozzáállást anyu megunta és sikerült nagy nehezen eladnia a részét. Tavaly előtt pedig a szülők vettek egy másik kis telket és felújították a vityillót s azóta konyhakerteznek, gyümölcsfákat nevelgetnek. Hobbikert.
Bográcsot meg grillezőt kaptak anyuék ajándékba az elmúlt években, sőt helyes kis tűzrakó helyet is készítettek és idén végre jöhetett a felavatás. Ezért aztán szombaton pincepörköltet ettünk, vasárnap pedig mindenféle húsokat és kolbászokat grilleztünk.
Fincsi volt. Bár a párom nehezményezte, hogy a szoptatós kismamára való tekintettel a fűszerezés visszafogottabb lett.

Hasonlók