Dícséret

Megdícsérem magamat, mert néha az sem árt. Ma délután a munkamegbeszélésen volt terülj-terülj asztalkám, rengeteg sütike, pogácsa stb. ahogy kell. De én, Lobo, a heroina nem ettem egy falatot se! Kibírtam, pedig kínálgattak a csajok. Igazából nem volt nehéz, mert nem is kívántam, bár ez korábban sose volt akadáj, ettem én kívánalom nélkül is.
Nagyon úgy tűnik, hogy mégiscsak van akaraterőm.
Lehet, hogy ehhez a magángyőzelmemhez hozzájárult, az is hogy mostanában lógó nyelvvel látott munkámat megdícsérték. Engem is többször. Négyszemközt és plénum előtt is. Bár tudom, itt panaszkodom, hogy karrierépítés miatt a blogomra sincs időm, de igazából – és nem szabad elkiabálni -, egyelőre úgy tűnik, amitől féltem, hogy a kiemelés, az önálló iroda még nagyobb hanyagságra és lustaságra fog ösztönözni még nem aktuális félelmem.
A párom most vesz új videókártyát és végre a netes gépünk képernyője nem fog rángatni, este pedig megint nyereménymoziba megyünk.
Az élet most oké.

Hasonlók

1 Comment